2010.08.23. 20:51
augusztus 16., hétfő
Bizottsági és testületi ülést tartottunk.
Sikeres PB-ülést követően 17 óra 30 perctől kezdődött a testületi ülés. Ezen 9 napirendi pontot tárgyaltunk meg, ezek közül a Mikrokörzeti Humánszolgáltató Központ 2010. évi előirányzat-módosítása történt meg. A következő napirendi pont volt a folyószámla-hitelkeret emelése: nagy vitát váltott ez ki, kellőképpen megtárgyalta előzőekben a PB, majd a testület is. A folyószámla-hitelkeret emelésére az ÖNHIKI-pályázat elutasítása miatt került volna sor, egy biztosítékot jelentett volna a későbbi gazdálkodásban.
A feltételes módból már tudhatják: a testület támogatta, de minősített többséget nem kapott a napirend.
Simábban döntöttünk Bursa-ügyben mint előző évben: a testület egyhangúlag támogatta a pályázathoz való csatlakozást.
Döntött a testület a támogatás-megelőlegző hitelkeret rendelkzésre tartási idejének meghosszabbításáról is. Így kértük a bankot, hogy 2011. november 11-ig hosszabbítson.
Döntöttünk abban is, hogy a könyvtár TÁMOP-os pályázatához 2.6 millió forintot használunk fel ebből a keretből, illetve az augusztus 20-i szántóverseny megrendezéséhez is ezt a forrást használjuk fel, 770 ezer forint értékben.
Két kérelem érkezett belvízkár enyhítésére, amelyet az önkormányzat rendelete alapján nem tudott támogatni a testület. A következő napirendben a testület elfogadta a helyi választási szervek kialakítását, amelynek eredményeképpen 23-án a Helyi Választási Bizottság letette előttem az esküt.
Az egyebek között a járóbeteg-ellátó elnevezésének ügye is femerült: az épülőfélben lévő intézmény elnevezésére javaslatot tettem, amelyet a testület elfogadott, iletve kérte, hogy a körzeti orvosok által javasolt személlyel egészítsük ki. Így a testület javaslata: Béres József és dr. Eiser Árpád (utóbbit dr. Makó Ilona javasolta. Esier végezte el 1963-ban az első nyitott szívműtétet az országban).
A döntést az ibrányi testület javaslata után megtörtént: Béres József lesz az új intézmény névadója.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.